EGYÉNI, PÁROS, CSALÁDI FOTÓZÁS
Életünk különböző szakaszaiban más és más pillanatok válnak fontossá.
Vannak időszakok, amelyek mellett szinte észrevétlenül megyünk el, mégis később ezekhez szeretnénk visszanyúlni emlékeinkben.
Egy portré, ami visszaad valamit abból, akik éppen akkor voltunk.
Egy közös fotó a párunkkal, ami évekkel később is emlékeztet arra a kapcsolódásra, ami összetart.
Barátokkal megélt pillanatok, amelyekben benne van a bizalom, az összetartozás és a közös történet.
A várandósság, az első évek, a családdá válás olyan mérföldkövek, amelyek különösen gyorsan eltelnek. A gyerekek szinte egyik pillanatról a másikra nőnek fel, és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy a képeket nézve keressük: hová lett az a kicsi, akit tegnap még a karunkban tartottunk.
Születésnapok, családi események, ballagások – mind olyan alkalmak, amelyek jelentőségét gyakran csak később érezzük igazán.
A fotózás számomra ezeknek a pillanatoknak a megőrzéséről szól.
Arról, hogy úgy maradjanak meg, ahogy valóban megtörténtek.
Ha te is szeretnél időtálló emlékeket ezekből a megélt pillanatokból, szívesen leszek ebben a társad.
CSOMAGAJÁNLATOK
EGYÉNI-, PÁROS-, CSALÁDI FOTÓZÁS

Mini csomag egyéni, páros és családi fotózásokhoz
- 45 perc fotózás szabadtéren vagy stúdióban
- 1 szett ruhában
- maximum 5 fő (több fő esetén egyeztetés szükséges
- 15 általad kiválasztott kép átadása retusálva, online galériában
- minden további választott kép + 1.500 Ft
- stúdiós fotózás esetén stúdió felár kerül felszámításra (10.000-13.000 Ft stúdiótól függően)
- az ár Győr 15 km-es körzetére vonatkozik
- A fényképezés megrendeléséhez 10.000 Ft foglalót szükséges fizetni, mely beleszámít a fotózás árába.
33.000 Ft

Alap csomag egyéni, páros és családi fotózásokhoz
- 45 perc fotózás szabadtéren, stúdióban vagy akár saját otthonodban
- 1-2 szett ruhában
- maximum 5 fő (több fő esetén egyeztetés szükséges)
- 25 általad kiválasztott kép átadása retusálva, online galériában
- minden további választott kép + 1.500 Ft
- stúdiós fotózás esetén stúdió felár kerül felszámításra (10.000-13.000 Ft stúdiótól függően)
- az ár Győr 30 km-es körzetére vonatkozik, azon kívül útiköltség kerül felszámításra
- A fényképezés megrendeléséhez 10.000 Ft foglalót szükséges fizetni, mely beleszámít a fotózás árába.
43.000 Ft

Családi esemény fotózása (szalagavató, ballagás, keresztelő, születésnap stb.)
- 1 óra rendelkezésre állás (külső helyszínen)
- Minden jól sikerült kidolgozott kép átadásra kerül alapszerkesztéssel (színek, fények beállítása) akár 80-100 kép
- minden további óra: +20.000 Ft
- az ár Győr 30 km-es körzetére vonatkozik, azon kívül útiköltség kerül felszámításra
- A fényképezés megrendeléséhez 10.000 Ft foglalót szükséges fizetni, mely beleszámít a fotózás árába
45.000 Ft
SZÜLETÉSNAPI FOTÓZÁS

Születésnapi fotózás szabadtéren (MINI)
- lufi dekorral
- 1 szett ruhában
- 45 perc fotózás szabadtéren minden korosztálynak
- 15 általad kiválasztott kép átadása retusálva, online galériában
- minden további retusált kép +1.500 Ft
- az ár Győr 15 km-es körzetére vonatkozik
- A fényképezés megrendeléséhez 15.000 Ft foglalót szükséges fizetni, mely beleszámít a fotózás árába.
35.000 Ft

Születésnapi fotózás stúdióban (MINI)
- lufi dekorral
- 1 szett ruhában
- 45 perc fotózás stúdióban minden korosztálynak
- 15 általad kiválasztott kép átadása retusálva, online galériában
- minden további retusált kép +1.500 Ft
- az ár tartalmazza a stúdióbérlet díját
- A fényképezés megrendeléséhez 15.000 Ft foglalót szükséges fizetni, mely beleszámít a fotózás árába.
45.000 Ft

Születésnapi fotózás lufi dekorral és maszatolós tortával stúdióban (MAXI)
- 50 perc fotózás stúdióban 1-2 éveseknek
- 1 vagy 2 szett ruhában
- az ár tartalmazza a maszatolós tortát és a lufi dekorációt
- 25 általad kiválasztott kép átadása retusálva, online galériában
- minden további retusált kép +1.500 Ft
- az ár tartalmazza a stúdióbérlet díját
- A fényképezés megrendeléséhez 15.000 Ft foglalót szükséges fizetni, mely beleszámít a fotózás árába.
55.000 Ft
Nem szereted a korlátokat? Egyéni elképzelésed van? Nem találtál számodra megfelelő csomagajánlatot?
Keress bizalommal és megkeressük számodra a megfelelő lehetőséget!